Végre sikerült megszereznem őt:)) Úgy megörültem neki, hogy
rátaláltam, hogy vettem rögtön kettőt, nehogy túl hamar kifogyjak
belőle. Most szerintem mindent összepelyhezek majd amit érek:)) Alig
bírtam megállni, hogy ne kezdjek el páros lábbal ugrálni a Rossmannban.
Egyébként nagyon kicsin múlott, hogy bementem, mert tegnap és
tegnapelőtt is voltam, belvárosi Rossmannban (még ki sem rakták..),
mondom ááá úgyse lesz de azért nézzük meg. Végül pedig egy eléggé kieső,
kis forgalmú boltban tömött polcokat találtam, úgyhogy nagyon örültem
hogy így döntöttem!
A lakk éppen olyan gyönyörű, ahogy vártam, hazaérve az első dolgom volt, hogy kipróbáljam.
Mutatom is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése